Az „EURO-GATE” Alapítvány 2003-ban jött létre, társadalmi problémákra és a
cselekvésre nyitott alapítóink kezdeményezésére.
Alapvető célunk a hátrányos helyzetű csoportok életminőségének javítása, az
emberi és állampolgári jogok védelme, a természet, a környezet és az állatok
védelme, a sport népszerűsítése, nevelés és oktatás, képességfejlesztés,
ismeretterjesztés valamint az euroatlanti integráció elősegítése.
Alapítványunk elnevezése tükrözi fő mottónkat: „EURO-GATE” – kaput nyitunk
Európára, lehetőséget teremtünk, sikerre segítünk.
Saját programjainkhoz a szükséges forrásokat pályázatok, oktatások és különböző
támogatások révén igyekszünk biztosítani. A vállalkozói és civil szemlélet ilyen
módon történő kombinálásával hatékonyabbá és eredményesebbé kívánjuk tenni a
munkánkat.
Csapatunk tagjai közgazdasági, jogi, műszaki, szociológiai, államigazgatási,
európai uniós, pályázatírási és projekt menedzsment tapasztalatokkal
rendelkeznek. Ez a szaktudás szilárd alapot jelent projektjeink hatékony és sikeres
végrehajtásához, valamint hogy sikerrel pályázzunk bármilyen Európai Uniós, hazai
vagy civil alap támogatásaira.
Ügyfeleink, együttműködő partnereink és támogatóink között üdvözölhetünk
piacvezető bankot, önkormányzatot, vállalkozásokat, nonprofit szervezeteket és
magánszeményeket is.
Szolgáltatásainkról, programjainkról, partnereinkről, eddig elért eredményeinkről
további részleteket olvashat a honlapunk menüpontjai alatt.
Amennyiben Ön együttműködő partnert keres, bármilyen szolgáltatásunk iránt
érdeklődik, vagy kérdése felmerül, készséggel állunk a rendelkezésére, a honlapon
olvasható elérhetőségeinken.
Köszönettel vesszük pénzbeli vagy természetbeni hozzájárulásaikat is.
Az „EURO-GATE” Alapítvány kuratóriuma
Copyright 2012 © “EURO-GATE” Alapítvány
Minden jog fenntartva.